Tréningek és Coaching

Fejlődj velünk

Coaching

Life Coaching

Csoportos önismereti tréning nőknek

Jógatábor

 

Coaching

A coaching személyre szabott gyakorlatias, megoldás-orientált, cselekvésre ösztönző segítő-módszer. 

 

A középpontban a kliens áll, a folyamat az ő céljaira, problémájára és főként annak megoldására koncentrál. 

 

A kliens önismeretének fejlesztését, gondolatainak és tetteinek tudatosítását szolgálja.

 

A jelenből indul ki, és a jövőre fókuszál (a múlttal csak a jelen helyzet megértéséhez szükséges mértékben foglalkozik- nem terápia!)

 

"A coaching a klienssel való partneri együttműködés, olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirálja a klienst, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából személyes és szakmai szempontból is.

 

Akik résztvevői lesznek egy coaching folyamatnak, megtapasztalhatják annak élményét hogy másképp látják majd személyes kihívásaikat és lehetőségeiket; megerősödik döntéshozó képességük; fejlődik személyes hatékonyságuk; nő az önbizalmuk és közelebb kerülnek munkájuk és élet-szerepük beteljesítéséhez. " /ICF-a világ legnagyobb coach szervezete szerint/

 

A Coach olyan külső személy, aki amellett, hogy rendelkezik a megfelelő kompetenciákkal, kívül áll a helyzeten, így megőrzi semlegességét; másrészt könnyebben láttatja meg a szélesebb összefüggéseket, perspektívákat.

Yoga Practice

Önismereti program nőknek

 "NŐK EGYÜTT" program lehetőséget nyújt arra, hogy a résztvevők őszintén, bizalommal, nyitottsággal segítsék egymást a gyógyulásban, elengedésben, életszakasz-váltásban, megoldásokban, a női lét örömteljes megélésében.
 

Ha úgy érzed, szükséged lenne egy segítő Női közösségre, ahol tanulhatsz, gyógyulhatsz és megszólít ez a lehetőség, jelentkezz!

 

Ízelítő a programból: Kezdés-Bemutatkozás, Örömtánc, Kontakt Jóga, Tanítás / Beszélgetés, Megosztó kör /

Önismereti kártya, Gyógyító Női-Szer, Közös meditáció / Zárókör /


Maximum létszám: 8 fő

A program Kísérői: Jakab Mariann és Holló Eszter Jógaoktatók

jogatábor2.jpg
Jógatábor3.jpg
jogatabor1.jpg
jogatabor4.jpg

Jógatábor

Ha szeretnél egy kicsit kilépni a hétköznapok forgatagából, a rohanásból, ha szeretnél feltöltődni, aktívan pihenni, kirándulni, a jógikus életet megtapasztalni, barátokat szerezni, akkor itt a helyed! 

A 2-3 napos Jóga-elvonulásokat mindig a Mecsek különböző csodaszép, csendes falvaiban tartom.

 

Egy kis előzetes a programokból:

  • Csütörtök este tábornyitó Szatszanggal kezdünk: bemutatkozás, tértisztítás, beszélgetés, meditáció.

  • Péntek reggel 6-kor jóga, majd reggeli, azután túrázunk az erdőben, ebédelünk, szieszta, relaxáció, délutáni jóga, meditáció, NŐI önismereti-kör.

  • Szombatot böjtölésnek szenteljük. Reggel jóga, majd az erdőben lesz feladat maunában (csend).

  • Este önismereti játékok, hastánc-óra, közös meditáció.  

  • Vasárnap is a szokásos menetrend, egy kis henna festéssel, kosárfonással, kézműveskedéssel megfűszerezve…

 

A részletes programot és tábor fő témáját mindig a jelentkezők energiái alapján állítom össze, csoportra szabottan. 

Vedd fel velünk a kapcsolatot a következő esemény kapcsán.

 
  • Facebook

©2020 Káli Jógaház via Profit Hungária Kft.